2014. március 16., vasárnap

LASSAN (és óvatosan) A FOTÓKKAL!

Március 15. nemcsak ünnepi dátum volt idén, hanem egy új törvény hatálybalépésének ideje is. Pontosabban nem új a törvény, hisz a polgári törvénykönyv Ptk.) eddig is létezett, csak most számos módosításon átesett, s szinte újnak nevezhető.
De miért is érdekelje ez a kollégistákat?!
Nos, az új szabályozás szerint, ha valakit lefényképezünk, attól engedélyt kell kérni. Nemcsak a közzétételhez, hanem magához a fotózáshoz is. A profi fotósok eléggé kiakadtak, főleg a sajtófotósok, bár a nyilvános helyeken lehet engedély nélkül fotózni, s a közszereplőket is, de soknak érzik a korlátozásokat. Hogy miért, arról itt és itt olvashattok részletesebben, s nézhetitek meg, milyen képek nem készülhettek volna el, ha már régebben is ez a szabályozás lenne életben. Persze van egy kis túlhajtás is, erről itt olvashatsz.
De még mindig miért is érdekelje ez a kollégistát, hisz kevés közöttünk a profi fotós? Facebook. Ez a legtömörebb válasz. Meg persze: ügyvédek, sérelemdíj. Az eddig is tiltott volt, hogy valakinek a képét engedély nélkül közöljék, s rakják fel pl. közösségi oldalakra. Azonban most már sokkal könnyebb lesz perelni, mert az ún. sérelemdíj az új Ptk. egyik legfontosabb újdonsága. Ráadásul, annak, akit úgymond engedély nélkül lefényképeztek nem kell bizonyítania, hogy kára keletkezett, mondjuk tönkrement a házassága, mert akkor kapta le a fotós, amikor a szeretőjével volt az utcán, és így lebukott a párja előtt. Csak annyi kell, hogy készüljön róla – a hozzájárulása nélkül – egy fotó. A közösségi oldalakra kitett poénosnak szánt képek tehát könnyen visszaüthetnek, nem kell bizonyítani, hogy mondjuk lelki kár történt belőle, bizonyítás nélkül igényelheti a pénzt, akár a készítőtől, akár a közzétevőtől. Emiatt azt várják sokan, hogy ügyvédek sokasága fog erre szakosodni ilyen ügyekre, s ha ez így lesz, akkor elég pár kattintás a neten, s nem lesz sok macera egy esetleges perrel.
Félreértés ne essék, nem támogatjuk a másokat nem a legjobb színben ábrázoló fotók készítését, feltevését, megosztását. Csak szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egy meggondolatlan fotózás komoly pénzébe kerülhet a szüleidnek!
Mi a helyzet az iskolai eseményekkel? Diáknap, ünnepségek, rendezvények. Házirend módosításra lesz szükség, amelyben le kell írni betűről betűre, mit lehet fotózni, mert per pillanat, csak a Házirend 'szellemisége' teszi ezt lehetővé, ill. a törvény olyan értelmezése, hogy az iskolai rendezvények is nyilvánosak.
A tanórák viszont nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése